Életünk során egyvalamiben kiemelkedőnek lenni, óriási teljesítmény. Eric Heiden számára azonban ennél jóval több adatott, tehetségét kiaknázva különböző területeken ért el sikert. Sosem akart ismert és népszerű lenni, de nem kerülhette el a sorsát, mivel kiemelkedő gyorskorcsolyázó volt (téli olimpia rekorder), majd országúti kerékpáros – részt vett a Tour de France-on -, sportkarrierje után pedig orvosi pályára lépett és megannyi sportolónak segített!
Sikerre kárhoztatva
Eric Arthur Heiden 1958. június 14-én született Madisonban, Wisconsin államban. Sportszerető családból származik, hamar kipróbálta magát jégkorongban, de már ekkor sokkal jobb gyorskorcsolyázónak bizonyult. A család nem erőltette az országszerte népszerű jégkorongot Ericnél, hagyták, hogy ő döntsön:
Nem azért választotta a korcsolyázást, hogy híressé váljon. Ez különben sem olyan sportág, amivel híresek lesznek az emberek. Ha erre vágyott volna, akkor jégkorongozó lesz.
Már egészen fiatalon napi öt órákat edzett jégen és szárazföldön, hogy profi gyorskorcsolyázóvá váljon. A házuk alagsorában is gyakorolt, meg is lett az eredménye: mindössze 17 évesen részt vehetett a téli olimpián. Az 1976-os játékokon 7. helyen végzett 1500 méteren, míg 5000 méteren 19. helyet szerezte meg. Az Innsbruckban rendezett olimpia csak a kezdett volt, következő években ifjúsági világbajnoki címeket szerzett!
A felnőtt világrekordok halmozását 19 évesen kezdte, világcsúcsot állított fel 1000, 1500 és 3000 méteren, majd következett az 1980-as téli olimpia, hazai pályán és egy rendkívül sűrű program.
Dominanciája olyan mértékű volt, hogy riválisai is elismerően nyilatkoztak róla a finálékat követően.
„Gondoltam-e, hogy legyőzhetem Heident? Nos … az igazat megvallva, nem. Senki sem gondolta, hogy megverheti. Ő a legnagyobb korcsolyázó, aki valaha volt. Jól ismerem őt, a barátom.”
Kay Stenshjemmet
Kétszeres olimpiai ezüstérmes gyorskorcsolyázóMekkora siker ez valójában? Előtte senki sem tudott az olimpiák történetében (nyári és téli) egyéni számban öt aranyat nyerni egyazon évben. Honfitársa, Mark Spitz hét arannyal térhetett haza Münchenből 1972-ben, de abból három aranyat váltóval ért el. Utána Vitaly Scherbo és Michael Phelps tudta beállítani a rekordját a nyári olimpiákon.
Teljesítménye egyedülálló, hiszen mind rövid, mind hosszútávú versenyeken nyerni tudott, dominálta a mezőnyt, amire azóta senki sem volt képes. Most, hogy a gyorskorcsolyázók rövid vagy hosszútávra szakosodnak, ezt rekordot valószínűleg sohasem állítják be.
Nem akart híres lenni
A világraszóló sikerrel együtt járt az ismertség, illetve a szponzori felkérések, de ezeket ki nem állhatta Heiden. Visszautasította szinte az összes megkeresést, mindössze három szponzor felkérésének tett eleget:
– 7-Eleven: kerékpáros csapat
– Schwinn: kerékpárokat szállított a 7-Eleven számára
– Descente: japán ruházati cég, mely a gyorskorcsolya válogatott, illetve a 7-Eleven számára szállított versenyruhákat
Jól látható, hogy a 7-Eleven kiemelt támogató volt Heiden számára, nem véletlen. Elért mindent a gyorskorcsolyában, újabb mérföldkőhöz érkezett. A téli olimpia után a norvégok edzője a következőt nyilatkozta: „Csak reméljük, hogy visszavonul.”
Nem is kellett sokáig reménykedniük, ugyanis Eric az esztendő végén bejelentette a visszavonulását. Ekkor már elkezdte országút kerékpáros karrierjét, mely annyira jól sikerült, hogy a februári téli olimpia után, kvalifikálta magát a júliusi moszkvai nyári olimpiára is. Az Egyesült Államok azonban politikai okok miatt nem vett részt a játékokon.
Ez azonban nem szegte kedvét, egykori edzője és jó barátja, Jim Ochowicz csapatot alapított. Természetesen az alapításnál már ott volt Heiden is (nem hiába vált később a csapat reklámarcává), pár évig csak amatőr szinten működtek, majd 1985 hozta el számukra az áttörést: Eric megnyerte az első profi amerikai bajnokságot, míg a csapat fiatal sztárja, Andrew Hampsten szakaszt nyert a Giro d’Italián, amin Heiden is részt vett segítőként.
7-Eleven
Ochowicz csapata 1988-ban Giro d’Italiát nyert, illetve szakaszokat a Tour de France-on. A csapat főszponzora a későbbiekben a Motorola lett, melynek égisze alatt egy bizonyos Lance Armstrong szállította a sikereket, 1993-ban világbajnok, utána Fléche Wallone győztes volt.
Következő évben Hampsten 4. helyet szerzett a Tour de France-on, míg a másik amerikai klasszis, Davis Phinney szakaszt nyert a versenyen. Heiden is indult a francia körversenyen, de a 18. szakaszon fel kellett adnia a háromhetest, hatalmasat bukott. Utána már csak kisebb versenyeken ért el győzelmeket, de a 7-Eleven még éveken át a legjobbak közé tartozott.
Élet a sport után
Eric élete azonban nem állt meg az aktív sporttól való visszavonulása után. Már 1984-től téli olimpiákon szakértőként dolgozott, de már készült a sport utáni életére is: 1991-ben orvosi diplomát szerzett a Stanfordon. Ortopéd sebész lett, éppúgy, mint apja, Jack. Sportgyógyászatra szakosodott.
Természetesen egykori csapatának (7-Eleven/Motorola) is segített, több éven át volt praktizálása kezdetén a csapat orvosa, többet között ő volt az első, akivel Lance Armstrong beszélt, miután diagnosztizálták nála a hererákot. Így emlékezett vissza az akkori eseményekre:
„Amikor beteg lettem, Eric ott volt barátként és csapatorvosként.”
Lance Armstrong
Egykori profi országúti kerékpáros, világbajnokMajd az NBA-ben szereplő Sacramento Kings és a WNBA-s Sacramento Monarchs csapatorvosa lett. Olyan sikeres volt, hogy több olimpián is ő volt az amerikai kerékpáros és gyorskorcsolya csapatainak orvosa. Komoly célokkal vágott neki orvosi karrierjének is:
Nagyszerű lenne olyan sportgyógyászati programot kidolgozni, amely magában foglalja az ortopédiát, a táplálkozást, a fiziológiát és a pszichológiát.
Lance Armstrong mellett olyan sportolóknak segített, mint az 1992-es Dream Team tagja, Charles Barkley, vagy a kétszeres NBA All-Star kosárlabdázó, Danny Manning. Apolo Ohno olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó felkészülésében is részt vett 2002-ben. Ahol tudott, ott segített Eric Heiden, sportolók pedig bizalommal fordultak hozzá. Mindezek mellett még 2008-ban arra is volt ideje, hogy könyvet írjon, segítse a sportolók edzését, gyorsabb regenerálódását.
Eric Heiden nem akart híres lenni, kerülte a reflektorfényt, de szépen csendben legenda lett. Sosem büszkélkedett azzal, amiket elért, csak tette a dolgát. Téli olimpián elért rekordját valószínűleg sosem döntik meg, részt vett az amerikai kerékpársport európai szintéren való elindításában, illetve számtalan sportolónak és betegséggel küzdő embernek segített orvosként.
Forrás:
ESPN, Inside the Games, Wikipedia