Egy véletlen tragédia folytán indult meg a nyomozás, amely végül bejárta a világsajtót, ez volt Carlo Santuccione ügye, amely az „Oil for Drugs” néven vált ismertté. Mit tett Santuccione és ez hogyan hatott a sportágra? Két versenyző halálát is a szerei okozták? Hogyan kapcsolódott ez több tehetséges olasz versenyző karrierjéhez? Egy Riccardo Riccóval és Danilo Di Lucával lettünk szegényebbek?
Egy halálesettel kezdődött minden
Egy 45 éves olasz amatőr – meg nem nevezett – kerékpáros különös halálával (sok volt a rendellenesség) kezdődött a nyomozás 2003 júniusában. Az esetet nem verték nagydobra (nem sok információ látott róla napvilágot), kezdetben „fű alatt” zajlott vizsgálódás, majd lehallgatásokkal és rejtett kamerás felvételekkel próbáltak minél több adatot gyűjteni, egy bizonyos Carlo Santuccione doktorról.
2004. március 3.
Az egyik felvett beszélgetés során Santuccione és Danilo Di Luca beszélgettek, aki akkor a Saeco versenyzője volt. Ez nem sokkal a 2004-es Milano – Sanremo előtt történt, Santuccione pedig azt javasolta Di Lucának, hogy a verseny előtt adja be az EPO-t. Az olasz bringás és csapattársa (Alessandro Spezialetti) még aznap meglátogatták az olasz orvost az EPO-adag miatt, erről videófelvétel készült.
Danilo Di Luca ekkoriban már ismert olasz versenyző volt, de az igazán nagy sikereit csak 2004 után érte el. A Saeco csapat több tagja is kapcsolatban állt Santuccione doktorral a nyomozati anyagok szerint: Spezialetti és Di Luca mellett Eddy Mazzoleni is. A lehallgatások és vizsgálatok további kapcsolatokra is rávilágítottak, így került a látókörbe Alessio Galletti és Mario Scirea (Domina Vacanze), Fabio Sacchi (Fassa Bortolo), Ruggero Marzoli (Acqua & Sapone) , Giuseppe Muraglia (Formaggi Pinzolo Fiave) és Simone Masciarelli (Vini Caldirola). Eléggé komoly olasz kontingensről beszélhetünk.
2004. május 26.
A Giro d’Italia 16. szakasza Brunicót is érintette, ahol aznap este több csapata szállása volt. Az etapot követő reggel a NAS-osztag egy összehangolt razzia során a fentebb említett versenyzők szobáiban kutattak, eredménytelenül. Brunico mellett több más városban csapott le a NAS, de semmit sem találtak. Mazzoleni és Spezialetti szólaltak meg, akik nyugodtan voltak, állításuk szerint nem volt takargatni valójuk.
A sikertelen akció ellenére, tovább folytatták a nyomozást, hiszen a lehallgatások után egy kiforrott hálózatot tudtak feltérképezni, aminek középpontjában az olasz doktor állt. Éveken át feltűnés nélkül végezhették a kerékpárosok doppingolását?
Kicsoda Santuccione?
Az olasz doktor 1947-ben született. A Ferrarai Egyetemen dolgozott az „EPO atyjával”, Francesco Conconival. A ’80-as években az akkor 8 éves Danilo Di Luca kezelőorvosa lett, emellett segítette Conconi „munkáját” az olasz olimpikonokkal, illetve elkezdte a saját „üzleti” körét is bővíteni. A CONI (Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottság) 1995-ben tanúként beidézte őt egy doppingváddal kapcsolatban, de nem volt hajlandó elmenni a meghallgatásra, emiatt felfüggesztették őt 5 évre az orvosi tevékenységek alól.
Danilo Di Luca önéletrajzi könyve szerint 1997-től kezdett el doppingolni, ekkor már közel másfél évtizede Santuccione volt az orvosa. Az olasz szakember fokozatosságra intette őt, de Di Luca rögtön akarta a sikereket (ezek 1998-től az u23-as korosztályban jöttek is). Az első komolyabb felnőtt eredménye előtt (Giro di Lombardia győzelem), kapott egy fiolát a doktortól, majd másnap a Bartoli, Bettini és Boogerd fémjelezte mezőnyben Monumentumot nyert. Ekkoriban viszont már szorult a hurok Santuccione nyaka körül, ugyanis elkezdődtek a meghallgatások egykori kollégája, Francesco Conconi doppingügyében.
Többször is beidézték Santuccionét, aki próbálta védeni a többi versenyzőjétt, köztük Di Lucát is, akinek azt javasolta, igazoljon a Mapeihez – ekkor nem Lefevere volt a csapatvezető -, mert ott védve lesz (Olaszországban később olyan dokumentumokat találtak, amik arra utaltak, hogy 2001-ben szisztematikus doppingolás folyt a Mapeinél, amit végül sikerült „elkenni”). Az olasz doktor azonban nem nyugodhatott meg Conconi-ügy után sem, hiszen a fentebb taglalt vizsgálatban 2003-ban elkezdődött a nyomozás, ami 2004-re egy komplett doppinghálózatot tárt fel.
Félig ördög, vagy inkább teljesen?
A lehallgatások és különböző razziák után végül bebizonyosodott, hogy összességében 15 profi sportoló mellett, 77 amatőr versenyzőről, illetve 2 orvosról, 9 ápolóról és 9 csapatvezetőről gyűjtöttek terhelő bizonyítékot. A nyomozók azonban tudták, hogy a vizsgálat korántsem ért véget. Santuccionét letartóztatták, de a versenyzői még a peloton részét képezték. Danilo Di Luca elkezdte sorra nyerni a versenyeket, Eddy Mazzoleni élete legjobb éveit produkálta, ahogyan a rúdugró, Giuseppe Gibilisco is. Feltörekvőben volt az új tanítvány, egy bizonyos Riccardo Ricco is.
A 2002-ben elhunyt amatőr versenyzője után, 2005-ben egy profi kerékpárosa is meghalt az olasz orvosnak, Alessio Galletti. Mindössze 37 évesen szívrohamban hunyt el. Ez egyértelműen megtörte az orvost, majd ezek után következett 2007-ben a tárgyalás. Danilo Di Luca életének valószínűleg legfurcsább éve volt, hiszen májusban Giro d’Italiát nyert, majd decemberben három hónapos eltiltást kapott. Santuccionét élete végéig eltiltották, míg Eddy Mazzoleni két éves eltiltást kapott (de addigra már visszavonult). Az említett olasz rúdugrót, Giuseppe Gibiliscót szintén két évre tiltották el (2003-ban világbajnok, míg 2004-ben olimpiai bronzérmes).
Voltak, akik viszont felnéztek Santuccionére: Riccardo Ricco a legjobb emberként jellemezte, akit ebben a közegben megismert. Elmondta, hogy sok esetben a doktor fogta őt vissza – ahogyan korábban Di Lucát is -, hogy ne égesse ennyire két végén a gyertyát (ne használjon ennyi szert), mert rossz vége lesz. Ricco végül az olasz orvost nevezte meg doppingszereinek fő forrásaként, ahogyan a később szintén doppinggal lebukott Mauro Santambrogio is. Egyes információk szerint 2006 környékén még olyan versenyzők tartoztak Santuccione ügyféli körébe, mint Davide Rebellin és Daniele Bennati. Ez utóbbi valószínűleg sosem derül ki teljesen. Az olasz doktor 2017-ben, 69 évesen korában elhunyt.
Forrás:
Cyclingnews és Cyclisme-Dopage