Korának legsikeresebb kerékpárosa volt, sorra nyerte a versenyeket, azonban hiába a világhír, nem lehetett olimpikon. Egy máig vitatott döntője pedig beárnyékolja a legendás győzelmi sorozatát is. Koichi Nakano, aki feltette a térképre a japán kerékpársportot és akinek nevéhez egy megdönthetetlen rekord fűződik.
Keirin mindenek felett
A japánok a világháború után felépítettek egy izgalmas versenyszámot, amelyre komplett iskolai rendszer, sportfogadási piac és profi életmód épül. A keirin tradicionális sportággá vált az országban, olyannyira nagy lett a népszerűsége, hogy világszerte átvették (természetesen változtattak a szabályokon), 1980-tól világbajnokságot is rendeznek, illetve 2000-től bekerült az olimpiai programba is.
Szigorú szabályrendszere révén élvezte az állami támogatást is, a keirin versenyzőket főállású dolgozónak tekintették, akik a szakmát egyetemen tanulják ki. A japán keirinben ranglisták vannak, bajnoki rendszer, ahol részletes eredmények (és megfelelő szabályrendszer) szerint rangsorolják a versenyzőket, ezzel is elősegítve a sportfogadási piac működését.
Ebbe a világba csöppent bele Koichi Nakano, aki 1955-ben, Fukuoka prefektúrához tartozó Kuruméban látta meg a napvilágot. Középiskolában golfozó szeretett volna lenni, de édesapja lelkes amatőr kerékpáros volt, aki a sportág felé terelte. Rögtön megmutatta tehetségét, mindössze 18 évesen győzni tudott a Kurume Velodrome-ban, bekerült a keirin versenyzők iskolájába.
Profi karrierjét 18 egymást követő győzelemmel kezdte, az elkövetkező 16 évben 666-szor nyert az 1236 indulástól, amely példátlanul sikeres 54%-ot tett ki. Élete végéig kényelmesen meg tudott volna élni a szakági sikerekből (dollármilliókat keresett keirinből), azonban Nakanónak más tervei voltak.
Szintet lépett
Ellentétben a japán kerékpárosok többségével, nem korlátozta tehetségét a keirin futamokra, hanem kipróbálta magát a sprinterek között. Jó testfelépítésű volt, rendkívül gyors, minden adott volt, hogy ebben a versenyszámban is sikeres legyen. A sikerekhez kellett egy jó kerékpár is, így ismerkedett meg Yoshiaki Nagasawával.
Yoshiaki Nagasawa
Egykor versenyzőként kezdte karrierjét, de egy bukás miatt pályát módosított. Elvégezte az egyetemet, majd Olaszországba ment, ahol Ugo De Rosától tanult, aki a De Rosa kerékpárok atyja. Hazatérvén, rögtön munkához is látott: a 70-es évek végétől épít kerékpárokat japán profiknak, első versenyzője volt Koichi Nakano.
A közös munkát 1976-ban kezdték, első kihívás pedig épp Olaszországban érte Nakanót és Nagasawát. A világbajnokságon sprinterként próbált aranyat nyerni, de 21 évesen a tapasztaltalt öreg rókák között (John Nicholson és Giordano Turrini) nem volt esélye. Az elsőre elért negyedik hely azonban így is kiváló eredményt volt, amire lehetett hosszú távon alapozni.
A következő évben, Venezuelában már nem volt megállás, megismétlődött az egy évvel korábbi elődöntő, de most a japánok taroltak. Nakano első helyet szerzett a döntőben, ahol honfitársát, Sugatát verte (akinek szintén Nagasawa készítette a kerékpárját). Sorra nyerte a világbajnoki címeket, megállíthatatlan volt. Zsinórban négy aranyérem kellett, mire „megérkezett” a nagybetűs rivális.
Gordon Singleton, az igazi ellenfél
A kanadai kerékpáros 17 évesen kezdte karrierjét, korán megmutatkozott tehetsége, további fejlődés miatt az Egyesült Királyságba utazott, ahol Eddie Soens lett a mentora. Mindössze 19 évesen nemzeti bajnoknak mondhatta magát, ráadásul részt vehetett a hazai rendezésű montreali olimpián is. Az első fordulót sikerrel abszolválta, majd a későbbi bajnok ejtette őt ki. A következő két évben felküzdötte magát a legjobbak közé, világ legjobb három sprintere között tartották számon, joggal várta a moszkvai olimpiát, amit viszont az országa bojkottált.
Csalódott volt, élete formájában valószínűleg az ő nyakába akaszthatták volna az érmet. Singleton új kihívást keresett, meg akarta dönteni a 200, 500 és 1000 méteres pályakerékpározás világcsúcsát. Mexikóba utazott, ahol 24 óra leforgása alatt teljesítette is a kihívást! Óriási teljesítmény volt, történelem során az egyetlen, aki mindhárom táv világrekordját egyidőben tartotta. Ezzel egyre inkább magára irányította a szponzorok figyelmét.
Singleton politikai okokból nem vehetett részt az 1980-as moszkvai olimpián, míg Nakano azért nem indulhatott a világjátékokon, mert profi sportoló volt. Maradt számukra a világbajnokság, ahol összemérhették az erejüket. Az első nagy összecsapásra 1981-ben, Csehszlovákiában került sor.
A döntőig vezető úton Singleton sorra győzte le a japán riválisait, jobbnál jobb eredményeket elérve. Nakano útja a fináléba a kor legjobb olasz versenyzőinek „testén keresztül” vezetett. Guido Bontempi volt az egyik ellenfele, aki akkor már Vuelta a Espana és Giro d’Italia szakaszgyőztesnek mondhatta magát – pályafutása során 26 alkalommal nyert szakaszt háromheteseken -, de fiatal volt, tapasztalatlan, esélye sem volt a japán ellen.
Singleton edzőjének volt egy rossz előérzete a döntő előtt, miszerint a kanadai túl korán volt csúcsformában, igaza is lett. Nakano újabb világbajnoki címet nyert a döntőben, de az igazi, legendás ütközet 1982-ben következett. Singleton számára gyakorlatilag hazai pálya, míg Nakanónak az esélyesség súlyos terhe, miszerint zsinórban hatodik világbajnoki győzelmére készült.
Nem is nyerte meg!
Az 1982-es pályakerékpár-vb-t Angliában rendezték. A helyszín Leicester volt, ami több szempontból is kedvezett Singleton számára: abban az évben kötött szerződést a brit TI-Raleigh társasággal, aminek központja mindössze 35 km-re volt a vb helyszínétől, ismerte a pályát. Jól kezdett a vb-n, keirinben – a „japánok számában” – gyűjtötte be az aranyérmet. Könnyedén vették mindketten a döntőig vezető akadályokat, lássuk a finálét!
Első sprint: Singleton közepes sebességgel indult el, az első két körön Nakano követte. A kanadai felgyorsította a tempót, elkezdte az utolsó kört, de Nakano folyamatosan mögötte haladt. Ahogy a hosszú egyenesen felfelé gyorsultak, Nakano elindította a hajrát. Egymás mellett mentek, amikor ráfordultak a célvonalra, Nakano érezhetően gyorsabb volt, azonban összeakadt a könyökük és 70 km/h-s sebességnél hatalmasat buktak. Először kizárták Nakanót, majd a japán delegáció fellebbezett, aminek következtében megismételt futam következett.
A megismételt hajrában egyértelműen hibázott Nakano, Singleton taktikailag felülmúlta. Hiába kezdte a kanadai versenyt, Nakano élre vágott, azonban egy rossz manőver után Singleton hosszú hajrával legyőzte őt..
Második sprint: Nakano indult elölről, közepes tempót diktált, Singleton hasonló manőverrel próbálkozott, mint az első futam alkalmával, azonban most a japán résen volt. Helyzeti előnybe került, érezhetően lassult a kanadai a célegyenesben, de jött egy újabb Singleton bukás, ami Nakano győzelmet eredményezett, az állás: 1-1. Singleton állítása szerint, Nakano bal könyöke meglökte az ő jobb könyökét, emiatt bukott hatalmasat.
Singleton válla a bukás következtében olyan súlyosan sérült, hogy nem tudta folytatni a versenyt, Nakano nyerte a vitatott finálét.
A kanadai évek óta Nakano nagy riválisa volt, illetve lett volna a továbbiakban is, de a sérülése miatt soha többé nem versenyzett profiként. Az éremceremónia után a kanadai nem rejtette véka alá a csalódottságát, politikai érdekeket sejtett Nakano győzelme mögött. Akkoriban kezdődött a keirin térhódítása a világban, aminek egyik kirakatembere volt Nakano, még akkor is, ha ő maga nem rajongott az „európai” keirinért.
Nakano = siker
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Nakano ismert volt agresszív versenystílusáról, amelyet sokan nem fogadtak el, köztük Singleton sem. Az eset azonban nem törte meg a japán győzelmi szériáját, további négy éven át uralta a sportágat – már nem voltak akkora csatái, mint amilyen Singletonnal -, amikor zsinórban 10. győzelme után, mindössze 30 évesen visszavonult. Igazi szupersztár volt.
Ilyen jellegű dominanciára szinte senki sem volt képes a sporttörténelemben, gyakorlatilag 10 éven át megszakítás nélkül a világ legjobbja volt. Azért nem nyerhetett olimpiát, mert már 18 évesen profi kerékpárosnak állt, indulásukat pedig tiltották az ötkarikás játékokon. Az alaposan megtervezett kerékpárjai mellett, kiemelt szerepet kapott a „mágikus szerelése” is, melyet eredetileg síeléshez fejlesztettek ki.
A ’82-es finálét ugyan elrontotta, de a beszámolók szerint taktikailag rendkívül képzett volt, gyorsasága pedig kiemelkedő. Az ehhez párosuló agresszivitásával gyakorlatilag bebetonozta az első helyét. Óriási népszerűségnek örvendett, rengeteg szurkoló kísérte figyelemmel a keirin és sprintversenyeket. Mire 1992-ben nyugdíjba vonult, karrierdíjainak nyereménye meghaladta az 1,32 milliárd jen-t (1992-ben több mint 100 millió USD).
Mind pályafutása során, mind utána elkötelezett volt, hogy népszerűsítse országában a kerékpározást. Egyik versenye után az alábbiakat nyilatkozta:
‘A részvételem révén javítom a professzionális kerékpározás imázsát Japánban.
2006-ban japán állami kitüntetést kapott (Purple Ribbon) az országnak nyújtott szolgálatáért. Visszavonulása után televíziós kommentátor lett, részt vesz az olimpián (mint keirin felvezető) és a Tour de France-on. A Japán Kerékpáros Szövetség elnöke és a Japán Kerékpártösztönző Szövetség tanácsadója, ha ez nem elég, akkor visszavonulása után még videojáték is készült a nevével fémjelezve.
Forrás:
Capovelo, The New York Times és Peloton Magazine